Irodalom 1848- 49 után

Versek Bárdi Györggyel

Juhász Gyula: Ima

 Ima

Nagy boldogság, nagy fájdalom
Ne látogasson engemet meg;
Szelíd borongást adj, Uram,
Szegény szívemnek!

Vakító napfény bántana,
Szilaj vihar tán összetépne,
Szűrődjön át csak lelkemen
Búm őszi fénye!

Nem várok több tavaszt, Uram,
De még az ősz rózsái nyílnak,
És bár leáldozott napom,
Van annyi csillag!

(Juhász Gyula)

A Magyar Kultúra Napja - 2010.január.22.

Kölcsey Ferenc 1823-ban január22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére ünnepeljük ezen a napon a Magyar Kultúra Napját.


„Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak
Nyúgott ég forró kebelem tette hideggé;
Szép s nagy az, ami hevít; szerelemmel tölti be lelkem
Honni szokás és föld, örököm kard s ősi dicsőség.”

(Kölcsey: töredék)

Karácsonyi mondóka

Sok kok évvel ezelőtt nagymamámtól hallottam ezt a karácsonyi mondókát.

Akkor még nagy pásztorbundás emberek járták a falut zörgős botokkal, betlehemmel. A kutyák nemigen szerették őket, mert az utcán végigkisérték őket csaholásukkal. Én is féltem egy kicsit, de azért kikukucskáltam az ablakon.
A kántálásra már nem emlékszem. Vallásos karácsonyi daloknak és külömböző mondókáknak kellett lenniük amit elmondtak, és a kisjézus születését mesélhették el. Bennem csak a nagy bunda, a kutyacsaholás és a mondóka maradt meg.
Furcsa dolog, hogy nagyanyám emlékét is ez tükrözi vissza leginkább. Amikor megkértem hogy mondja el kedves, kicsit reszelős hangján elkántálta, és szinte láttam a kántálókat.

A karácsonyesti kántálás csendben elkopott. A betlehemezésnek már csak az emléke maradt.
Most ülünk a tévé előtt a szakálas, mikulásos hollywoodi filmek előtt, a pásztorok csak a csendes éj nyugalmában zörgetik meg a botjaikat. Mi már nem halljuk őket. A megszületett megváltó csak egy hír a sok közül.
Úgye nem...



"Eljött már karácsony, borzas szakálával
Kilyukadt a csizmám nem győzöm kapcával
Adjatok egy tákot, vagy egy nagy petákot
Had tétessek a csizmámra egy nagy bolond tákot "

(népköltés)

1956 emlékezete - Máray Sándor: Mennyből az angyal

Az 1956-os forradalomról nem sok verset imerek. Máray Sándor verse ezek közé tartozik.

A vers:

Máray Sándor: Mennyből az angyal

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor –

A költő, a szamár, s a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, –

mennyből az angyal
New York, 1956.

Ady Endre: Héja-nász az avaron

Móricz Zsigmond és Tiszacsécse

Igy szeptemberben jól esik felidézni a nyarat. Még most is érzem a Tisza leheletét ami a folyó partján csapott meg.
Egy másik nyári emlék a Móricz emlékház sajátos atmoszférája. Döbbenetes, hogy ez a nemzetünk nagyjai közé felsorakozott író egy ilyen egyszerű falusi házból idult.
Móricz későbbi novelláinak sora erről az egyszerű paraszti életről szól.
Egy honlap Tiszacsécséről:
http://szatmar.comxa.com